Elektronkus ügyintézés link

TÁJÉKOZTATÓ

Hasznos tanácsok hőség idejére



Magyarországon a meteorológiai nyár június 1-jétől augusztus 31-ig tart, míg az úgynevezett csillagászati nyár a nyári napfordulótól egészen az őszi napéjegyenlőségig, tehát szeptember 23-ig.


A kiszáradás-veszély mindenkit érinthet, munkahelyen, otthon és akár nyaralás közben is, de a gyermekek és időskorúak fokozottan veszélyeztetettek. Néhány hasznos tanácsot adunk közre a hőség elleni védekezéshez.
Délelőtt tizenegy és délután négy óra között, ha teheti, mindenki kerülje a tűző napot, ilyenkor a szabadban fürdőzni sem ajánlott. Az idősebb emberek számára különösen fontos, hogy ne induljanak el bevásárolni vagy hosszabb gyalogos sétára a forró időszakban, tegyék ezt korán reggel, vagy késő délután. Ha azonban mégis elindul otthonról, vigyen magával 1 liter vizet.
A felnőtt szervezetnek napi 2-3 liter folyadékra van szüksége, de melegben ennél többet is fogyaszthat. A legjobb, ha szobahőmérsékletű italt iszunk, mert a jéghideg és a forró italok is megterhelhetik a szervezetet. Ne fogyasszon alkoholos, magas cukortartalmú és koffein tartalmú italokat!
A fizikai munkát végzőknek ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett szükséges, hogy a munkáltatók elegendő hűtött folyadékot, valamint igény szerint, de legalább félóránként védőitalként 14-16 Celsius hőmérsékletű ivóvizet, vagy azonos hőmérsékletű italt, valamint az előírtaknak megfelelő pihenőidőt biztosítsanak.
A közlekedőknek is a nap okozza a legtöbb problémát. A felforrósodott autókat szellőztessük ki indulás előtt, a gyermekeket, valamint az állatokat ne hagyjuk a parkoló autóban.
Napközben tartsa az nyílászárókat csukva, használjon függönyt vagy egyéb sötétítőt, árnyékoló eszközt. Lehetőleg éjszaka szellőztessen. Csak a szükséges mértékben használjon elektromos készülékeket. Ha van légkondicionáló berendezése, ennek működtetése idején tartsa csukva az ajtót és az ablakot. A légkondicionálót rendszeresen karban kell tartani és tisztítani, hogy megelőzzük az egészségi kockázatokat. A ventillátort csak rövid ideig szabad használni, mivel kiszárítja a szervezetet.
Ellenőrizze testhőmérsékletét! Fontos tudni, ha a testhőmérséklet 38 fok fölé emelkedik, az már káros az egészségre.
Ha rendszeresen szed gyógyszert, kérdezze meg kezelőorvosát, hogyan befolyásolják a gyógyszerek a folyadékegyensúlyt. A lázas betegekre különösen oda kell figyelni!

Tárolja gyógyszereit megfelelő hőmérsékleten. Ha a szobahőmérséklet 25 fok fölé emelkedik, célszerű a gyógyszereket hűtőben tárolni akkor is, ha ez nincs ráírva a dobozra! Keresse fel orvosát, ha krónikus betegségekben szenved, vagy többféle gyógyszert szed.
Összegzésképpen elmondható, a túlzott meleg, a nagy hőség odahaza, a munkahelyen, utazás közben, de még a strandon is sok-sok veszélyt rejt magában. Ezért komolyan kell venni a hőségriasztásokat, megszívlelni az országos tiszti főorvos ajánlásait, hogy kellemesen teljenek a forró nyári napok.
A nyári időszak veszélyes időjárási helyzeteiről mindig időben értesülhetnek a televíziók és a rádiók hírműsoraiból, valamint az internetes hírforrásokból, köztük az Országos Meteorológiai Szolgálat weblapjáról a www.met.hu címen.
Amennyiben a nyári időszak veszélyes időjárási jelenségeinek hatásai azt szükségessé teszik, a katasztrófavédelem közérdekű közleményt tesz közzé a médiában.

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Mátraterenye, 2020. július 10.

 


Gecse László sk.
polgármester